Sopron
Dátum : 2016
Kategória : általános optika
Az optika egy olyan hipermarketben kapott helyet, ahol a fogyasztóra omló reklámtenger és a milliónyi márkanév mellett a betérőnek semmi egyébre ne kelljen fókuszálnia, mint a látásának és a stílusának megfelelő eszköz kiválasztására.
Az üzlet megjelenését négyzetek és téglalapok határozzák meg. A tükrökön kívül mindössze a lámpák és a székek mondhatnak magukénak néhány nem túl tolakodó ívet. A színek is visszafogottak: a sötétszürke és tölgy és a fehér határozza meg a belsőt. A koncepció része volt, hogy a vásárló mindenképpen végigmustrálja a kínálatot, így a pult az üzlet hátsó felébe került. Az asztal jókora lábai egyben ajtós tárolók, melyek akár egy számítógépet is képesek magukba fogadni. A fehér szekrénysor a maga horizontális elrendezésével egészen a pultig vezeti a szemet.
